Régi idők vizein XII.
Az egykori Városi Gőzfürdő, melyet ma már Anna Fürdő néven ismerünk, 1896-ban épült Szeged belvárosában, Lang Adolf és Steinhardt Antal tervei alapján. A historizáló épület tervezése nem ment egy csapásra, és az átadást követő évtizedek sem teltek zökkenőmentesen. Régi idők vizein sorozatunk folytatásaként az idei nyáron elsőként a szegedi Anna Fürdő történetét mutatjuk be, melyben a londoni köd és az alvilági gőz mellett egy tengeri kígyó is felbukkan.
1879-ben a Tisza hatalmas károkat okozva elöntötte Szegedet, a pusztítást a város gőz-és kabinfürdői közül csupán egy élte túl. A lakosok igényeinek kielégítésére a városvezetés egy új fürdő megépítését tűzte ki célul. Az első tervet Tóth Mihály (1846-1925) szegedi főmérnök készítette 1889-ben, ez azonban ismeretlen okokból nem valósult meg. Nem ez az ötlet volt az egyetlen, amit végül az íróasztal fiókjába sepertek, 1891-ben Sheer Simon mérnök is előállt egy tervvel, ami szintén így végezte.
A város vezetősége végül tervpályázatot hirdetett, ahová a rövid határidő miatt összesen 5 munka érkezett be 1892 februárjáig. A pályázat győztese a „Városi címer” jeligéjű munka lett, melyet Lang Adolf és Steindhardt Antal készített.
A városatyák számtalan hiányosságra hívták fel a győztes tervet benyújtó építészek figyelmét, így a módosítások miatt az építkezés kezdete folyamatosan eltolódott. További konfliktusforrás volt, hogy az előirányzott összegből szinte lehetetlennek tűnt a fürdő megépítése. Egészen addig eszkalálódtak az események, hogy az egyik bírálóbizottsági tag még azt is kilátásba helyezte, hogy inkább a pályázat ezüstérmesének terveit valósítsák meg. „Szeged városának nincs szerencséje a gőzfürdő ügyével. Olyan bajos ez a dolga, mintha csak pénteki nap fogamzott volna meg a 13-as csillagjegy alatt. Most már annyira, amennyire (évek multán!) valahogy a kerékvágásba döcögtünk volna be a gőzfürdő építésével. De a tervezők, a Steinhardt és Lang cég, annyit akadékoskodik a városnál, hogy akadékoskodása, mely inkább díjazási présnek volna nevezhető, alighanem annyira el fogja keseríteni Szeged törvényhatóságát, hogy a vállalatot a cégtől meg vonja” – számolt be 1893-ban a Szegedi Híradó lap az építkezés előzményeiről.
A nehézkes kezdet után végül 1893 tavaszán megkötötték a szerződést az építészpárossal, ám ekkor elindult a küzdelem a kivitelezésért, ugyanis Lang és Steinhardt az építésvezetést is szerették volna saját kezükben tartani. Az építészpáros végül sikerrel járt el, a vállalkozói szerződést 1894. július 8-án, pontosan 125 éve kötötték meg.
1894 decemberére megérkezett ugyan az építési engedély, de a zord időjárás keresztülhúzta az építészek számítását, a munkálatokat későbbre halasztották. A zökkenőmentesnek cseppet sem nevezhető kiviteli munkák befejezésével a fürdőt a szegedi kultúrpalotával együtt végül 1896. szeptember 6-án adták át.
A különböző geometriai alaprajzú fürdőhelyiségek egy ovális udvart ölelnek körül. A földszintes épületben egymástól elkülönülve alakították ki a női és férfi fürdőrészeket, melyekben meleg, langyos és hideg vizes medencék mellett gőz és zuhanyfürdő is várta a látogatókat.
A fürdő első bérlője 1897-ben egy szentesi vállalkozó, Antal József lett. Szeged vezetőinek véleménye azonban megoszlott a fürdő bérbeadásáról, a helyi közgyűléseken rendszeres téma volt a fürdő visszavétele és városi üzemeltetése.
Hat évvel a megnyitás után már számos helyi lap csalódottan nyilatkozott a gőzfürdőről. A Szeged és vidéke 1903-ban az egyik februári számban a következőt írta: „A város a millennium emlékére két épületet emelt: a kultúrpalotát és a gőzfürdőt. Egyik sem sikerült és mindkettő fenntartása rengeteg pénzbe kerül, az építés alkalmával elkövetett hibák következtében. A pálmát azonban a gőzfürdő viszi el, mert belekerült 600.000 koronába és mióta elkészült, a folytonos javítások vagy 100.000 koronát emésztettek föl, a múlt évben pedig 3347 korona tiszta jövedelmet hozott a városnak.”
A gőzfürdő üzemeltetése állandó technikai akadályokba ütközött. „Már első ifjúságában is nagy bajai voltak és kéménye füstje állandóan a londoni ködöt kívánta városunkban meghonosítani. Mizériái a humor kimeríthetetlen kincsesbányái voltak és egy időben olyan veszedelmes volt benne fürdeni, akár a Léthében vagy a többi alvilági gőz- és kádfürdőben.” Az épületet végül Priváry Ferenc gépészeti főügyelő és Ligeti Béla műépítész alakította át 1906–1909 között.
A korabeli sajtóhírekből arról értesülhetünk, hogy ezzel a lépéssel sem oldódtak meg a problémák: „Tudvalevő, hogy nem jól építették, aztán kijavították, de nem jól javították ki, ráfizettek és megint ráfizettek s az újságok a szegény gőzfürdőt elnevezték hosszú és végtelen számú cikkek során a közigazgatás egyik tengeri kígyójának. Ez az elnevezés talán már keletkezésekor sem volt uj stilusvirága az újságírásnak, de a közönség is nagyon találónak tartotta, noha – akármennyire félelmes állat is a tengeri kigyó – bizonyos, hogy sohasem kellett ráfizetni” – írta a Szeged és Vidéke 1913-ban.
A gőzfürdő történetében a régóta várt fordulatot egy kútfúrás hozta meg. A munkálatok 1926 tavaszán kezdődtek el, az 58 fokos gyógyvíz végül 7 hónap után, 1926. október 13-án, 944 méter mélyről szökött a magasba.
A kútban rejlő lehetőségeket Patzauer Dezső ismerte fel elsőként, miután a városnak tett ajánlatát elfogadták, forgalomba hozta a vizet és 1937-ben ivócsarnokot is építtetett (melyet végül 1963-ban bontottak le). A gyógyvizet lánya után Annának keresztelte el. A kor szakértői megállapították, hogy az Anna-víz az epében és a vesében megakadályozza a kőképződést, csökkenti a vérnyomást, emellett segít megelőzni a gyomor, a bél, a hólyag és a vesemedence hurutos megbetegedéseit. A gyógyvizet természetesen a gőzfürdőbe is bevezették, így végül 1938-ra megkapta a régóta áhított gyógyfürdői rangot.
A világháborúk csapásait a fürdő épülete szerencsésen átvészelte, alagsorában óvóhelyeket alakítottak ki. A korábban üzlethelyiségeként működő tereket 1950-es években gyógyászati céloknak megfelelően alakították át. Kisebb felújítások történtek, azonban a fürdő teljes rekonstrukciója elmaradt, ennek következtében 2002-ben kénytelenek voltak bezárni. Ekkor végül megtörtént a mindenre kiterjedő felújítás, 2004 augusztusában egykori pompáját is felülmúlva nyitotta meg újra kapuit. Az egykori Városi Gőzfürdő ma Anna Fürdő néven várja vendégeit gyógyvizes medencékkel, szaunával és különböző gyógykezelésekkel.
Forrás:
Pilkhoffer Mónika: Lang Adolf építész munkássága
Régi idők vizein sorozatunk korábbi cikkei:
Régi idők vizein I. - Római szentélyek és élményfürdő
Régi idők vizein II. - Az Aranypart aranykora
Régi idők vizein III. - Strand és uszoda Vác központjában
Régi idők vizein IV. - Klónok arca - Az alsóörsi Nyárfás ABC
Régi idők vizein V. - Ponyvaépítészet
Régi idők vizein VI. - Árokfürdéstől az élménymedencéig
Régi idők vizein VII. - Csak tiszta forrásból
Régi idők vizein VIII. - Áldásvíz Szolnokon
Régi idők vizein IX. -„… a fürdés a test épségben tartására mulhatlanul szükséges”
Régi idők vizein X. -„Fűre lépni csak mezítláb, vagy puha úszócipőben szabad!”
Régi idők vizein XI. -„100 éves a Gellért fürdő”
